Menü Bezárás

Magyarkanizsa Községbeli Szociális Védelmi Szolgálató Központ

A 2008-as 2009-es évben az “Együtt Veled-Értük” Értelmi és testi fogyatékosok érdekeit védő és segítő” egyesület,mint a fogyatékosok napközi otthonának szolgáltatását nyújtó szerv és Magyarkanizsa Község,mint partner együtt vettek részt abban a pályázatban, amit a Munka-,foglakoztatásügyi, a veterán és a szociális kérdésekkel foglalkozó Minisztérium (támogatott) írt ki. Ez a pályázat tette lehetővé,hogy hozzáépítéssel és felújítással méltó körülményeket teremtsenek a napközinek és ezzel lehetővé téve a Központ megalakulását is.

A Központ alapítása a civil szféra és Magyarkanizsa Község sikeres együttműködésének az eredménye
2009.június 30-tól, a Központ megalakulása óta Magyarkanizsán a fogyatékosok napközi otthonának szolgáltatását ez a községi intézmény látja el. 2009 és 2015 között a Napközi otthonba különböző korú felhasználók voltak bekapcsolva. Ezután, a a nappali ellátás nyújtására vonatkozó feltételekről és szabványokról szóló szabálykönyv és a Központ munkaterve alapján 2015. május 1-től a szolgáltatás,felhasználók korának megfelelően, két csoportra oszlott: a gyermek- és ifjúsági csoportra ill. a felnőtt csoportra.

A Központ,mint községi alapítású intézmény egyik fő feladatául kapta,hogy szorosan együttműködjön a kanizsai székhelyű egyesületekkel, akiknek célja különböző fogyatékosságú személyek érdekeinek védelme és segítése. Ennek az együttműködésnek eredményeként vált lehetővé az intézmény különböző szolgáltatásainak-napközi otthon, személyi asszisztencia,képesség- és személyiségfejlesztés- megvalósulása. A Központ minőségi munkáját elősegítették a különféle magyarkanizsai szociális és más területeken működő szervezetek és intézmények.
Az intézmény munkájában elsődleges szempont a felhasználók szükségleteinek megfelelő ellátása és a partnerek munkájának tiszteletben tartása.
A napközi otthon programaktivitásai is azzal a céllal szerveződnek, hogy a felhasználók életminőségének javítása megvalósuljon a szociális, a pszichológiai és fizikai funkciók,képességek és készségek szintentartása és fejlesztése által. A saját közvetlen környezetükben fejlődjenek és minél nagyobb önállóságot érjenek el.

A napközi otthon fő tevékenységei között szerepel:

  1. A gyermek és felnőtt korosztály jó kapcsolatának kiépítésének és megtartásának támogatása
  2. Munkavégzési és nevelési tevékenységek, amelyek elősegítik az új ismeretek megszerzését és a képességek és a készségek kibontakozását
  3. A munkamódszerek kialakítása, amelyek lehetővé teszik a közösségben való hatékony részvételt
  4. Szabadidő megszervezése az érdeklődéssel és a szükségletekkel összhangban
  5. A kommunikációs készségek fejlesztése
  6. Önálló életrevitelre való felkészítés
  7. Rehabilitációs és terápiás foglalkozások

Képek a központ életéből